Az új szezon és a nagyobb kihívások egyértelművé tették, hogy a kispad mellett az edzői posztot is fixálni kell és Botondra a pályán van szükségünk.
A vezetőség választása Marius Breazura esett, akinek nem ismeretlen terep Miskolc, hiszen edzősködött már a borsodi vármegye-székhelyen.
Hogy mit is kell tudni róla, vagy tőle, azt pedig inkább megkérdeztük tőle személyesen!
Egy kicsit mesélj arról, hogy hogyan jött az életedbe a kézilabda, hogyan lettél edző és mióta dolgozol az oldalvonal mellett?
Édesapám, aki röplabdázott, gyerekkoromtól kezdve elvitt különféle sportversenyekre. Kezdettől fogva minden labdasportot szerettem – de a röplabdát nem! Mielőtt kézilabdázni kezdtem, fociztam és vízilabdáztam, 8-9 éves korom óta, mint igazolt játékos! Abban az időszakban láttam kézilabda meccseket is és apám mindig azt mondta, – mert balkezes vagyok – hogy „Gruiára hasonlítasz”.
Szülői szupertúlzás, mert Gheorghe Gruiát, a román válogatott jobbátlövőt, 1992-ben az IHF „minden idők legjobb játékosának” választották. Azóta persze más szuperjátékosok is megjelentek, de nem ez a lényeg… 1969-ben szülővárosomban, Temesváron játszották a Kárpátok Trófea tornát, a város új sportcsarnokának avatásával egybekötve. Ezen a tornán az akkori világ legjobb válogatottjai találkoztak. Zárójelben, a magyar csapat is ott volt a tornán, Varga István vagy Kovács Laci bácsi (aki pár évtized múlva a tanárom volt!!!) a legfontosabb játékosok voltak.
Különleges hangulat volt, ami nekem, aki 8 éves voltam, örökre az emlékezetemben maradt. Csak hát akkoriban, az én koromban nem volt hol játszani és 1972-ig kellett várnom, amikor felvettek a temesvári sportgimnáziumba, kézilabda tagozatra, 5. osztályba. Ott töltöttem a junior évemet, majd felnőttként a város második csapatában játszottam három évig az NB 1/B-ben, a többit pedig a megyei bajnokságban, mert Romániában soha nem volt NBII.
Edzőként 1995-től debütáltam egykori csapatomban másodedzőként, majd vezetőedző lettem. Sajnos a Romániában megjelent „dzsungelkapitalizmus” miatt az egyes gyárakhoz tartozó csapatok többsége, mint például a miénk, megszűnt a gyár privatizációja miatt. Így tűnt el több tucat csapat anélkül, hogy bárkit is érdekelt volna. És ennek tragikus következményei voltak a román férfi kézilabdára, ami gyakorlatilag hosszú évek óta nem létezik!
Milyen csapatokkal dolgoztál eddig?
Edzői pályafutásom szempontjából nagyon jó döntés volt, hogy Magyarországra költöztünk. Családommal együtt Mályiban telepedtünk le és a munka mellett az edzői munkát is tudtam folytatni. Megkerestem a Megyei Kézilabda Szövetséget, ahol Jáncsurak Béla és Tóth Attila urak voltak az elsők, akikkel beszélgettem és ezúton is szeretném megköszönni nekik, még akkor is, ha ezt személyesen már sajnos nem tudom megtenni. A tiszalúci és a szerencsi lányokkal kezdtem, ezek után elmondhatom, hogy a Kecskeméti NKSE NBI/B-s lányaival lettem igazi, hivatásos edző, a felnőtt és junior csapattal. Majd „otthon”, a Miskolci VSC-ben folytattam a pályafutásomat az NBII-ben, utána ismét egy élmény a Dunántúlon, Marcaliban, szintén női NB1/B-ben. Később ismét visszatértem az MVSC-hez, ahol serdülőtől felnőttig dolgoztam minden csapattal. A Szinvaparti KSE előtt az utolsó klub, ahol dolgoztam, a Mezőkövesdi KC volt, ahol két évig edzősködtem az U15-ös és U14-es „kicsi banditákkal”.
Mit szóltál ahhoz, amikor megkeresett a Szinvaparti KSE, hogy segítsd a csapatot a minél jobb helyezés elérésében?
Kicsit meglepő volt az elején, de az első megbeszéléstől – ami addig tartott, amíg együtt kávéztunk – minden szempontból megértettük egymást, ami szerintem jó dolog, még akkor is, ha ez nagyon ritkán fordul elő a mai sportvilágban.
Milyennek látod a csapatot?
Egyelőre rendesek a fiúk, kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolat van, normálisan megértjük egymást és remélem jövő év májusáig is így marad közöttünk a kapcsolat. Úgy láttam, hogy a csapat nagyobbik részének van legalább egy éves NB II-es, esetenként még több tapasztalata, így tudják, mi lesz a szeptember 9-én kezdődő bajnokságban.
Mit gondolsz az előttünk álló szezonról, az NB2 átalakulásáról?
Úgy gondolom, hogy a csapat NBII-es indulása jó döntés volt a klubvezetéstől, mert plusz motivációt adott a fiúknak. Mint mondtam, szinte minden játékos rendelkezik ilyen szintű tapasztalattal és biztosan tudja, hogy ez más, mint a megyei bajnokság, amelyben az előző szezonban szerepelt a csapat. Látható volt a Füzesabonyi edzőmérkőzésünkön, hogy nem vagyunk gyengébbek – sőt – mint az előző szezonban masszív, a ranglista középső részén álló házigazdák.
Mi a véleményed a C csoport mezőnyéről, ahol ugye mi is szerepelünk? Kitől mit vársz?
Az összes csapatról, akikkel találkozni fogunk, láttam a felvételeket a legutóbbi bajnokijaikról – sőt még néhányuk augusztusi edzőmeccsét is – és van fogalmam minden egyes ellenfélről. A nyáron azonban mind a 7 ellenfél elegendő játékost átigazolt, vagy távozott tőlük, ami minden bizonnyal megváltoztatja magát az egyes csapatok játékát. Abból, amit megfigyeltem, szerintem, nem lehet azt mondani, hogy bármelyik csapat gyengébb lenne, mint az előző szezonban, ami nagyon érdekes dolog!
Szerinted kire/kikre kell majd figyelni?
Jelen pillanatban, röviddel a bajnokság első fordulója előtt azt mondhatom, hogy a Salgótarján és a DVTK tűnik a fő favoritnak az első helyekért. A csoportunk többi csapatait kicsivel megelőzve. Egyébként úgy tűnik, a másik hat csapat nagyjából azonos szinten van, ami azt jelentheti, hogy az eredményeket valószínűleg az egyes csapatok jelenlegi formája fogja meghatározni.
Lesz meglepetés csapat – akár pozitív, akár negatív irányban?
Meglehet, hogy a váci csapat meglepetés lesz – szurkolóinak kellemes, ellenfeleiknek pedig kellemetlen. Várjunk még egy kicsit és 2-3 forduló után több információnk lesz.