A 2022-2023 szezon egyáltalán nem úgy zajlott, ahogy eredetileg elterveztük, de a végjáték még erre is rátett egy lapáttal.

Néhány évvel ezelőtt létrehoztunk egy klubot azért, hogy bebizonyítsuk, Miskolcon, helyi játékosokból is lehet jó kézilabda csapatot csinálni. NBII ezüstéremig jutottunk, de az alapvetésünk, amiért belefogtunk és amiért megérte bevállalnunk nagyon sok kellemetlenséget, az háttérbe szorult. Már nem a mi játékosaink voltak fontosak, nem ugyanazt gondoltuk a fejlődésről, ezért elváltak az útjaink.

Egy számunkra hiteles, a futsalban kiemelkedőt alkotó coach barátunk, Haffner György egyszer azt mondta: „ha valamiért nem megy a játék, akkor térj vissza az alapvonalra és kezd újra”. Megfogadtuk a tanácsát.

Azért alapítottuk meg a Szinvaparti Közösségi és Sportegyesületet, hogy együtt játszhassunk a barátainkkal, azokkal a srácokkal, akik valamiért nem fértek be egy nagy csapatba, de még kézilabdázni akartak a játék öröméért vagy éppen azért, mert meg szerették volna mutatni, hogy még érnek valamit.

Eszünk ágában sem volt utánpótlással foglalkozni, de az élet másképp döntött. Megkeresett bennünket egy jól ismert utánpótlás edző. Csak annyit kért, hogy adjunk lehetőséget 9-10 éves srácoknak arra, hogy szervezett körülmények között pályára léphessenek, mert más klubtól nem kapnak erre esélyt. Szuper lenne leírni, hogy mekkora sztárok vagyunk és megmentettünk két utánpótlás csapatot, de mi csak a szabályszerű keretrendszert biztosítottuk. Minden elismerés a srácokat, a szülőket és az edzőt illeti meg. A szülők biztosították (egyébként Norvég mintára) a játékosok felszerelését, az edzés időt, de ők fuvarozták a srácokat is a meccsekre. Az edzőjük, Szepesiné „Szepa” Ildi kiváló és gyümölcsöző munkájának és a szülői együttműködésnek meglett az eredménye, ami a  XI. Pünkösdi Kupán csúcsosodott ki, ahol kiemelkedően jó eredményt értek el. Büszkék vagyunk rájuk!

A felnőtt csapatunk a B.A.Z.-Heves Megyei bajnokságban indult el konkrét tervek nélkül, tényleg csak a játék öröméért. Az ellenfeleink közül az FC Hatvan és a Hajdúnánás FKK egyértelműen NBII-es feljutási szándékkal, a Hevesi SE pedig a legjobb dobogós helyezés reményében indult a szezonnak. Akik egy kicsit is ismerik őket, pontosan tudják, hogy egyáltalán nem megyei szintű csapatok. Ebben a környezetben, ahol az ellenfelek komoly tervekkel és kategóriákkal jobb feltételek között működve álltak bele a bajnokságba, semmilyen esélyünk sem volt. Nem is terveztünk semmit, csak azt, hogy megnyerjük a következő meccset. Persze nem felejtettük el Kocsis Csabi egyik kedvenc mondását, hogy mindig csak a következő meccset kell megnyerni és lám a történelem bizonyította, hogy ennyi is elég a haladáshoz. Jöttek a sikerek és persze a pofonok is. Az Eger SZSE II elleni vereség meglepett bennünket. A Heves elleni idegenbeli pontvesztés tervezett, várható volt, ahogy a Hajdúnánás elleni márciusi is. Ellenben a Bőcsi fiaskó nagyon megütötte a csapatot. Ott véreztünk el, ahol addig a legjobbak voltunk, a csapatjátékban. Ott az öltözőben még az is elhangzott, hogy vége a bajnokságunknak. Kellett ez a kijózanító pofon, hogy a helyünkre kerüljünk újra. Hoztunk egy döntést és egy csapatként vágtunk neki a lehetetlen küldetésnek, de most már bizonyítani akartunk.

A utolsó 5 és egyértelműen legnehezebb meccsen megvalósítottuk, amit elterveztünk, talán egy kicsit többet is. A Hevest 10-el, a Hatvant 11-el, a Hajdúnánást 4-el vertük. A Tiszaújvárost nem vettük félvállról, jót meccseltünk, amivel bebiztosítottuk az első helyet, majd az Egerrel játszottunk egy jót az utolsó két pontért.

Megérdemelten nyertük meg a bajnokságot és az élet egy újabb kihívás elé állított bennünket. Döntenünk kellett: felmenni NBII-be, ami minden szempontból egy nagyobb kihívás vagy maradni a „nyugis” megyében. Valójában ez most nem választási lehetőség. Az NBII bajnokság rendszerét alaposan átalakította az MKSZ, ha most nem lépünk előre, akkor talán sohasem lesz lehetőségünk rá, így beleállunk ebbe a kihívásba is. Tudjuk kikkel szeretnénk továbblépni és nyilván azokat is továbbvisszük, akik már nem akarnak magasabb osztályban játszani, de a megyében még igen.

Bízunk abban, hogy nem maradunk egyedül és lesznek segítőink, de bárhogy is alakul, egyet biztosan megígérhetünk, küzdeni fogunk!

Jövünk NBII!