2021.07.03-04. között rendezte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kézilabda Szövetség az I. Borsod Strandkézilabda Kupát Miskolcon a Selyemréti Strandon, ahol a felnőtt férfi korsztályban indítottunk csapatot.

Ha valaki nem ismeri a stradkézi alapjait, de szeretné bővíteni a tudástárát, annak ajánljuk a sportág szabálykönyvének átlapozását: Strandkézilabda szabálykönyv

A nevezés során azt a célt tűztük ki, hogy hasonló eredményt érjünk el, mint a 2020-as I. HUN-Beach Strandkézilabda kupán, ahol bronzérmet szereztünk. Miután megismertük a többi csapatot, eléggé kihívónak tűnt a dobogó elérése, de azért ez még nem vette el a kedvünket.

Az első mérkőzésünket a BSK csapata ellen vívtuk és meglepő módon könnyed, 2:0 győzelmet arattunk felettük.

Néhány órával később a Betyárock gárdájával kerültünk szembe, akiket alaposan alábecsültünk. Az első szettben hibát-hibára halmozva, alulmaradtunk. A második szettben visszataláltunk a helyes útra és simán nyertük, de az ezután következő szétlövésben megint nem remekeltünk. Ez a meccs elment.

A nap számunkra utolsó meccsén a Sand Beer Boys állt velünk szemben. Az ellenfelünk az összetétel és tapasztalat alapján a kupa favoritja volt, ennek megfelelően a győzelmi esélyünk nem volt éppen acélos. Hajtós, harcos csatára számítottunk, de szükség volt a győzelemre, ha dobogóra akarunk kerülni.

Az első szett fordulatosan alakult, de sikerült több pontot szereznünk. A második szettben már eléggé felfokozott volt a hangulat, több vitás eset mindkét oldalon okozott anomáliát. A feszültséget ebben a szakaszban jobban bírta az ellenfelünk és lehozta a szettet, jöhetett a szétlövés.

A szétlövés pont ugyanolyan meglepetéseket hozhat, mint más sportágban a büntető párbaj, de itt még nagyobb a bukás vagy a mennybementel esélye, mivel egy gól nem csak 1 pontot, hanem kettőt is érhet, amelynek a megítélése nem minden esetben váltja ki a résztvevők osztatlan elismerését. Kár lenne tagadni, hogy mi kevésbé értettünk egyet a döntésekkel, aminek két piros lap lett a vége, de még így is jobban bírtuk a terhelést, mert a szétlővést és ezzel együtt a mérkőzést is mi nyertük.

Ezzel a győzelemmel gyakorlatilag elértük a célunkat, hiszen a döntőbe jutottunk. Az aranyérem elnyeréséért vívott küzdelemben a szolnoki Csibészek lett az ellenfelünk. Nem voltak illúzióink, mert a szolnoki gárda minden szinten nagyobb ütőerőt képviselt, mint mi.

A döntő első szettje jól indult, többször vezettünk, de az utolsó perc nem alakult túl jól. A második szettben még reménykedhettünk, de volt egy pár perces szakasz, ahol nem jöttek a gólok és már hiába támadtunk fel, beérni nem tudtuk az ellenfelet. Sima, 2:0 vereséget szenvedtünk.

Lehetne kudarcként megélni ezt a vereséget és az első percekben nyílván így is éreztünk, de aztán helyre állt a rend. A cél a dobogó volt és ezt teljesítettük, ráadásul a tavalyi bronz mellé került most egy ezüst, ami egyértelmű fejlődés.

A jövőben már kicsit könnyebb lesz a helyzetünk, normális körülmények között készülhetünk a strandkézikupákra, mivel a Megyei Szövetségnek köszönhetően végre Miskolcon is van strandkézilabda pálya.

Nem tudjuk, hogy még indulunk-e ebben az évben kupán, mert augusztus elején kezdjük a teremkézilabda alapozást és készülünk az NBII bajnokságra, de jövőre mindenképp visszatérünk.

A verseny részvételünket támogatta: