40 gól a mérkőzésen, 400 gól a szezonban! Fölényes győzelemmel nyert az OSB csapat Ózd ellen!

cropped-OSB_web_20161022.jpg

MISKOLCI VSI SC – ÓAM-Ózdi KC

40 – 22

Helyszín: Miskolc Herman Gimnázium Sportcsarnok

Időpont: 2017.01.26.

 

 

A Miskolci OSB csapat egy újabb győzelmet könyvelhetett el, amellyel tovább növelte az előnyét az OSB C csoport első helyén.

Különleges volt ez a mérkőzés. A csapat egy része az éppen zajló influenza járvány betegeként nem tudott részt venni a játékban, ezért éppen csak elérték a szükséges létszámot. Ehhez kellett az is, hogy Gyöngyösi Dávid lázasan egészítse ki a csapatot, még ha a kispadon is ücsörögve. A pályán is érződött, hogy nem mindenki volt a legerősebb formájában. Sok olyan hibát láthattunk, labda elejtéseket, célt tévesztett passzokat, amelyek a gyengébb egészségügyi állapotnak és az ebből következő indiszponáltságnak voltak köszönhetőek.

Talán ez lehetett az Ózdi csapat gyengébb teljesítménye mögött is. A vendégek játékából hiányzott az energia, az igazi lendület, ennél sokkal többre képesek.

A mérkőzésen Miskolc 40 gólt lőtt, amellyel szép kerek 400-ra emelte a szezonban elért találatai számát. 241 a kapott gólok száma, ami a legkevesebb a csoportban. A 159-es gólkülönbség 87%-al!! jobb, mint a 2. helyen álló Füzesabonyé. Ezek alapján kijelenthető, hogy a Miskolci OSB csapaté a C csoport legerősebb támadó és védekező játéka.

Még egy mérkőzés van hátra a szezon első etapjából. A Salgótarjáni Strandépítők fogadja a csapatot 2017.02.02.-én Salgótarjánban. Egy kötelező győzelmet várunk a srácoktól és kíváncsian várjuk, hogy milyen különlegességgel ajándékoznak meg bennünket a mérkőzésen. 3 beállós, 7/6, kínai vagy cunder? Remélem öröm játék és sziporkázás fogja jellemezni a mérkőzést!

Újra egy győzelem! Továbbra is vezeti a C csoportot az OSB csapat!

cropped-OSB_web_20161022.jpg

MISKOLCI VSI SC – Juhász `99 Füzesabonyi SC

25 – 24

Helyszín: Herman Gimnázium Sportcsarnok

Időpont: 2017.01.19.

 

 

Hazai pályán fogadta a miskolci OSB csapat a második helyen álló Füzesabony csapatát. Kiélezett rangadót vártunk a mérkőzéstől, hiszen az első és második helyezett küzdött meg egymással, és szerencsére nem kellett csalódnunk!

Az első félidőben jól kezdett Füzesabony. Gyorsan megszerezték a vezetést és négy gólos előnyre tettek szert. Miskolc mintha aludt volna. Nehézkesen ment a játék, nem találták a ritmust és a támadások befejezése többször sikertelen maradt. Szerencsére a 10. perc környékén bemelegedtek a srácok és egy sikeresebb támadás sorozat után felzárkóztak a vendégekhez, ami időkérésre kényszerítette a Füzesabony edzőjét. Ez a rövid megállás sem törte meg a Miskolc lendületét, így sikerült átvenni a vezetést és a félidőben 12-11 eredménnyel vonultak pihenőre a csapatok.

A második félidő közepéig kitartott a Miskolc lendülete, elhúzott 3 góllal, de a Füzesabony sem véletlenül a második a csoportban. Megrázták magukat és visszazárkóztak a házigazdákhoz.

Az utolsó 5 perc kifejezetten izgalmas végjátékot hozott. A Miskolc egy gólos előnyét többször kiegyenlítette Füzesabony, de a vezetést nem tudta átvenni. Az utolsó percben a Miskolc mezőnyjátéka döntötte el a végeredményt, amikor nem engedtek teret a Füzesabonyi stratégiának és képesek voltak megtartani az egy gólos előnyüket.

Küzdelmes, jó játék volt, mind a két csapat kihajtotta magát! A Hadas Dávid SándorGyőr Ádám játékvezetői páros kiválóan kézben tartotta a mérkőzést, nem szabadultak el az indulatok és a srácok a játékra tudtak fókuszálni. Az ilyen játékvezetés a követendő példa.

A Miskolc ezzel a győzelemmel bebiztosította az első helyét az OSB C csoportjában.

A következő mérkőzés 2017.01.26.-án 18:00-tól újra a Miskolci Herman Gimi Sportcsarnokában látható, ahol a vendég csapat az ÓAM-Ózdi KC lesz.

Aki szeretne egy jó mérkőzést látni, annak érdemes megnézni ezt a meccset! Mivel az ÓAM-Ózdi KC-nak szüksége van a pontokra, biztosan megtesznek mindent a győzelem érdekében, ami egy izgalmas mérkőzést ígér a számunkra!

Van miért szurkolnunk!

 

Öldöklő küzdelemben győzött az OSB csapat Bőcs ellen!

cropped-OSB_web_20161022.jpg

Bőcs KSC – MISKOLCI VSI SC

20 – 21

Helyszín: Sportcsarnok, Bőcs

Időpont: 2017.01.15.

 

 

Mindig különleges esemény, amikor a két örök rivális, Bőcs és Miskolc küzd meg egymással, hiszen minden esetben kemény küzdelem és az utolsó lehelletig tartó harc látható a pályán. Senki se arra gondoljon, hogy a két csapat gyűlölné a másikat és ezért kemény a játék, hiszen a játékosok tisztelik egymást, jó a kapcsolat. Ezek a mérkőzések inkább hasonlíthatóak egy testvéri birkózáshoz, ahol előtte-utána szent a béke, de akkor és ott mindenki GYŐZNI akar.

Ilyen mindig a Miskolc vs Bőcs meccs is, és ilyen volt most is. Küzdelmes, kemény, nagy iramú és rettentően szoros játékot láthattunk. Mind a két csapat beleadott apait-anyait, mindannyian büszkék lehetnek a teljesítményükre!

Persze szakmai szemmel biztosan találnánk fejleszteni valót, de nézőként, pusztán csak az élvezeti értéket figyelembe véve egy kiváló élményt  kaptunk a srácoktól!

A sok jó dolog mellett eléggé fájó pont, legalábbis jelen cikk írójának, hogy a mérkőzés egészét beárnyékolta a játékvezetői mérleg egyensúlyának hiánya. Nem csak rossz érzés, ha ugyanazon szabálytalanságot másképp ítélik meg a pálya másik oldalán, de adott esetben az ilyen kritizálható döntések közvetlenül hatással vannak a végeredményre is. Reményeink szerint ez csak egy buta kisiklás volt és a közelmúltban egyébként méltán dicsért játékvezetői páros visszatér a helyes útra és inkább követendő, mint kerülendő példát mutat a többieknek.

A Miskolc tartja az OSB C csoport első helyét és biztos a továbbjutásuk az országos elődöntőbe. Még 3 mérkőzés van hátra az alapszakaszból. Ebből a következő kettőre 01.19.-én és 01.26.-án itthon, a Herman Gimi Sportcsarnokában kerül sor.

Érdemes eljönni és szurkolni egy jót, mert megéri!